Magamról nem egyszerű írnom. Leírhatom a tényeket, hogy Karl Nikolettának hívnak, hogy magyar-német szakot és germanisztikát végeztem, idegenvezető, fordító, tanár, nyelvi lektor vagyok, voltam. Elvégeztem az Integrál Akadémiát, Bodyway csoportvezető asszisztens lettem. Laktam vidéken, nagyvárosban, fővárosban, külföldön. Összeházasodtam, elváltam, együtt és külön éltem. Négy felnőtt fiam van. Ezenközben évtizedek teltek el.
„Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az uton.” (Dante: Pokol, ford: Babits M.)
Az önismereti út nem egy csillámporos utazás, talán én sem önszántamból választottam. És most sok év magam felé való lépkedés után elérkeztem egy sziklatetőre, ahonnan már van kilátás, ahol megtapad a talpam, átfúj a szél, süt rám a nap, csapkod az eső, és én azt érzem, hogy élek. Tudom, hogy a halálfélelmem valójában az élettől való félelem volt. És vissza tudok nézni a megtett útra, látom, milyen nehéz kapaszkodók voltak benne, hányszor csúsztam vissza, miközben kétségbeesetten próbáltam megkapaszkodni a kiálló ágakban, gyökerekben. És látom, hogy mik és kik voltak azok, akikben meg tudtam kapaszkodni, akik tartottak addig, hogy pihenjek egy kicsit vagy újra neki tudjak rugaszkodni.
Nagyon sok segítőm volt az úton, olyanok is, akiket talán észre sem vettem, és olyanok is, akikre dühös voltam és akiket utáltam. Mindegyikőjüknek hálás vagyok.
„Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az uton.” (Dante: Pokol, ford: Babits M.)
Az önismereti út nem egy csillámporos utazás, talán én sem önszántamból választottam. És most sok év magam felé való lépkedés után elérkeztem egy sziklatetőre, ahonnan már van kilátás, ahol megtapad a talpam, átfúj a szél, süt rám a nap, csapkod az eső, és én azt érzem, hogy élek. Tudom, hogy a halálfélelmem valójában az élettől való félelem volt. És vissza tudok nézni a megtett útra, látom, milyen nehéz kapaszkodók voltak benne, hányszor csúsztam vissza, miközben kétségbeesetten próbáltam megkapaszkodni a kiálló ágakban, gyökerekben. És látom, hogy mik és kik voltak azok, akikben meg tudtam kapaszkodni, akik tartottak addig, hogy pihenjek egy kicsit vagy újra neki tudjak rugaszkodni.
Nagyon sok segítőm volt az úton, olyanok is, akiket talán észre sem vettem, és olyanok is, akikre dühös voltam és akiket utáltam. Mindegyikőjüknek hálás vagyok.
„Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az uton.” (Dante: Pokol, ford: Babits M.)
Az önismereti út nem egy csillámporos utazás, talán én sem önszántamból választottam. És most sok év magam felé való lépkedés után elérkeztem egy sziklatetőre, ahonnan már van kilátás, ahol megtapad a talpam, átfúj a szél, süt rám a nap, csapkod az eső, és én azt érzem, hogy élek. Tudom, hogy a halálfélelmem valójában az élettől való félelem volt. És vissza tudok nézni a megtett útra, látom, milyen nehéz kapaszkodók voltak benne, hányszor csúsztam vissza, miközben kétségbeesetten próbáltam megkapaszkodni a kiálló ágakban, gyökerekben. És látom, hogy mik és kik voltak azok, akikben meg tudtam kapaszkodni, akik tartottak addig, hogy pihenjek egy kicsit vagy újra neki tudjak rugaszkodni.
Nagyon sok segítőm volt az úton, olyanok is, akiket talán észre sem vettem, és olyanok is, akikre dühös voltam és akiket utáltam. Mindegyikőjüknek hálás vagyok.
CEO Life Coaching
Business Coach
Business Coach
